Előadás jegyzet

A fogyatékos ember foglalkoztatása - ahogy a munkaadók látják
Dobák András, országos személyzeti igazgató
TESCO Global Áruházak Rt.

Jó napot kívánok!

Itt ülve azon gondolkodtam, hogy egy frappáns gondolattal kezdem a dolgot, és azt akarom mondani, hogy többszörösen megilletődött vagyok, hogy itt lehetek. Az lett volna az első megilletődöttségem, hogy ritkán adatik meg előadónak az, hogy a fülébe súgják néhány perccel azelőtt, hogy jöjjön, hogy több ideje van, mint amire készült. Ez most már így nem igaz, de igyekszem belül maradni a saját 10 percemen.

A másik elhivatottságom pedig az, hogy itt állok én, sorba jövök elhivatott, tiszteletre méltó szervezetek után, akiket üzleti érdek nem vezérel abban, amit csinálnak. És akkor jövök én, egy munkáltató képviseletében, akit azért leginkább mégiscsak az üzleti érdek vezérel, s ráadásul multi, amit általában nem szoktak szeretni az ilyen konferenciákon résztvevők. Hiszen a multira az jellemző, hogy megy mint a gőzhenger előre, és nem figyel arra, hogy mi van körülötte.

Nos, a Tesco - azt gondolom - talán egyike azoknak a munkáltatóknak, aki mégis megteszi ezt: figyel arra a társadalomra, amiben él, és amiben mozog. Nem magyar találmány, nem itteni szervezet kezdte el csinálni, hanem az anyavállalat Angliában már igen-igen régóta élen jár a társadalmi érzékenység területén is, nemcsak az üzleti életben. Ezt örömmel vettük át, és alkalmaztuk, sőt akartuk mi is megtenni ebben az országban.

Azt mondtam, hogy üzleti érdek vezérel. Azért vagyok itt most, hogy elmondjam, hogy mi ez az üzleti érdek. Igen, üzleti érdek. És egy munkáltató, és mi azért csináljuk, mert megéri.

Hadd magyarázzam meg, hogy ez mit jelent. Mi az, hogy megéri? Honnan tudom, hogy megéri?

Körül belül jó egy évvel ezelőtt kezdtünk először értelmileg akadályozott vagy értelmi fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztatni a székesfehérvári hipermarketünkben, amely tízezer négyzetméter alapterületű nagy monstrum, többszáz munkavállalóval. Az ottani ezredéves speciális szakiskolával kezdtünk együttműködni, illetve a polgármester úrral, hogy megnézzük, mi az, amit tenni tudunk, és hogyan tudunk segíteni ezeken a fiatalokon. A közös gondolkodás ereményeként aztán három fiatalember érkezett a kollektívába, és kezdett el dolgozni az áruházban. Mondtham, hogy egy évvel ezelőtt kezdődött, ők még most is ott vannak, dolgoznak, és megbecsült, tiszteletre méltó tagjaivá váltak a kollektívának.

Mint munkáltató, az volt az első félelmünk, hogy hogyan sikerül beilleszkedniük. És a félelem nem abból eredt, hogy ezeknek a fiataloknak sikerül-e saját indíttatásból, hanem hogy a kollektíva képes lesz-e befogadni a másságot, az ilyen szintű másságot? Ez a félelem alaptalannak bizonyult mindkét oldalról, mert rendkívül jól, rendkívül spontán, és rendkívül nagy szeretettel sikerült ezt megvalósítani. Ami nem az én, nem is az áruház igazgató érdeme, hanem azoké az embereké, akik nap mint nap mellettük és velük együtt dolgoznak.

Volt egy másik, ugyanilyen félelmünk: hogyan fogják vajon őket fogadni a vásárlók? Mert ez egy áruház, ahol dolgoznak, és óhatatlan, hogy kívülről érkező vevőkkel, vásárlókkal fognak találkozni.

A tapasztalat általában az - ahogy gondolom Önök is visszaigazolják - hogy a társadalom nem elég érett arra, hogy ezt a másságot spontán jól és üdvözlő módon fogadja. De ez a félelmünk is alaptalannak bizonyult, mert a vásárlók is nagyon jól fogadták ezeket a fiatalokat. Ez is segített bennünket, hogy mint profitorientált vállalat azt mondjuk, hogy érdemes csinálni, mert segítünk vele, és szeretnénk más helyszíneken és más áruházban is ezt a programot megvalósítani, és adott esetben - még Székesfehérváron is - ezt a létszámot megfelelő módon emelni.

Hogy miért éri meg, mint munkáltató?

Talán csak nekem volt újdonság az, hogy az értelmi akadályoztatással élő fiatalok rendelkeznek valami olyannal, amivel az ún. "normális emberek" - és bocsánat, ha valakit ezzel megsértek - általában csak viszonylag kevéssé. Ez pedig az abszolút erkölcsi tisztaság.

Azt szokták mondani, hogy egy kiskereskedelmi egységben három féle ember van, aki lop. Ez a beszállító, a vásárló, és a végén a saját munkavállaló is. Sajnos ez így van. Egy kivétellel. Ezek a fiatalok tisztán és mentesen állnak sumákolástól, áskálódástól, lazaságtól. Bizton lehet tudni, hogy a feladat, amit el kell végezni, az elvégzésre kerül, úgy ahogyan az kell: abszolút lelkiismeretesen, abszolút pontosan, és abszolút örömmel. És Hölgyeim és Uraim, ezt általában a munkavállalók tömegéről nem lehet elmondani. Tizenhétezer munkavállalót foglalkoztatunk ebben az országban, ezért merek ilyen sommás kijelentéseket tenni.

Amikor odáig eljutottunk, hogy segítünk, és ezek a fiatalok segítenek, mert modellt mutatnak a többiek felé, hogy hogyan érdemes, hogyan szabad, és hogyan kell a munkához hozzáálni akár ha csak négy órában is naponta, akkor jelentkezett be hozzánk a Salva Vita Alapítvány egy képviselője, és munkahelyet keresett néhány "ügyfelének". És akkor elkezdtünk beszélgetni, elkezdtünk ezen gondolkozni, hogy hogyan és miként lehetne ezt megoldani. És ennek a közös gondolkodásnak is az lett az eredménye, hogy a budaőrsi áruházunkban - amelynek alapterülete a legnagyobb az országban és Európában - újabb fiatalok kezdtek el dolgozni, olyan sikerrel, hogy ezek a fiatalok is túl vannak már a próbaidőn, és tartósan maradtak a kollektívában, hasonló sikerrel és tapasztalattal, mint Székesfehérváron, a "magyar vidéken".

Tovább fogjuk vinni, és tovább szeretnénk folytatni ezt mint munkáltató, más áruházakban Budapesten és vidéken ugyanúgy, és továbbra is számítunk a Salva Vita Alapítványra. Amiatt a rendkívül fontos ok miatt, hogy valóban megvalósul a gyakorlatban mindaz, amit itt a diákon láttunk. Azaz én is ügyfél vagyok, nemcsak a fiatal, akinek munkahelyet keres az alapítvány, és én ezt érzem, és érzik a kollegáim, az adott egység, az adott áruház vezetői is. Amennyiben a partnerek, vagy a segítő, támogató, vagy ahogy az előadó említette, a barátnő ott van, és segít ezeknek a fiataloknak, segít az én munkatársaimnak megérteni, hogy mennyiben más, amire szükség van tőlük ahhoz, hogy működjenek a dolgok. Segít a fiataloknak megérteni, hogy ez a környezet, ami adott esetben vadonat új, és talán nagyon idegen egy-egy pillanatban, mégis hogyan lehet barátságos, és ők hogyan dolgozzák fel ezeket a hatásokat.

Hiszem, hogy ez működhet másutt is úgy, ahogyan nálunk. A kiskereskedelem állítólag egy nagyon pörgős dolog. Mindenki azt mondja, aki benne van, meg az is, aki kívül, hogy nagyon nehéz megmaradni benne. Az iparnak a tapazstalata, hogy éves szinten 40-50% az általános fluktuáció, ami csak matematikailag nézve is azt jelenti, hogy a munkavállalók fele lecserélődik egy év alatt. Ebben a formában azért ez nem teljesen igaz, de közel áll a valósághoz. Ebben a pörgős és nehéz környezetben ezek a fiatalok rendkívül jól megállják a helyüket.

A sikernek egy feltétele van: a megfelelő feladatot, a megfelelő leterheltséget kell megtalálni, amit megfelelő módon kell nekik megmutatni, megtanítani. Ugyanis ha a kollektíva látja, hogy ezek a fiatalok dolgoznak és lelkiismeretesek, akkor spontán módon minden egyéb ráhatás és rábeszélés nélkül befogadja és támogatja őket.

Ennyit szerettem volna mondani. A délutáni szekción tovább fogunk tudni ezekről a tapasztalatokról beszélni, és szívesen válaszolok majd a kérdéseikre is.

Köszönöm szépen.